|

Tisztelettel köszöntöm Önt községünk lakossága nevében Zalaháshágy község hivatalos honlapján!
Megtiszteltetés számomra, hogy az interneten telt barangolás során felkereste településünk az Őrség szomszédságában.
A falu mellett húzódik Zala és Vas megye határa. Zalaháshágy a Zala és a Rába folyó által határolt területen helyezkedik el. Zalaegerszegről a 75-ös, 76-os úton közelíthető meg Zalacsében illetve Vaspörön keresztül. Körmendről és Zalalövőről a 86-os úton. Zalaegerszegtől 20, Körmendtől 15, Zalalövőtől 10km távolságra. Gyakori autóbusz közlekedés segíti megyeszékhelyre-Zalaegerszegre és a Zalalövőre jutást.
Zalaháshágy lakóinak száma 386 fő.
Nincs a falunak nagy szülöttje, de a vendégszeretete nagyon is említésre méltó, nagyon sok dolgos kis ember lakik itt. Még őrzik a régi hagyományokat: rönkhúzás, szüreti felvonulása, májusfaállítás, májusfa kitáncolás, tollfosztás stb. Aktív sportélet és kulturális élet folyik a faluban, megemlítem a labdarugó csapatot, sakkozóinkat, asztaliteniszezőinket, Ezüsthárs kórust és a Dance mix tánccsoportot.
Zalaháshágy már az Árpád korban is központi hely volt. Ekkor épült a temploma, amelyet azóta többször átépítettek.
Közel van hozzánk a közkedvelt Vadása-tó, Borostyán-tó, Pusztacsatári búcsújáróhely. A Szent András turista útvonal is átmegy a falun. A környék vonzerejét kétség kívül a természeti értékek jelentik, nem véletlen a turistautak kijelölése sem.
Remélem, hogy a legközelebb már itt sétálva találkozhatunk Önnel. Kellemes időtöltést és jó böngészést kívánok. Őszinte tisztelettel és barátsággal Zalaháshágy község Önkormányzata nevében.
Büki József
polgármester

|
Kamerák felállítását tervezik Zalaháshágyon
Zalaháshágyon néhány évvel ezelőtt rövidebb időre megszaporodtak a betörések és a lopások. A helyben jól szervezett polgárőrségnek köszönhetően a tolvajokat viszonylag hamar sikerült elijeszteni a környékről. Azóta a falu nyugodtnak és csendesnek mondható, de a polgárőrök a folyamatos járőrözést ennek ellenére sem hagyták abba, sőt minden eddiginél szervezettebben működnek a helyben élők nyugalmának, értékeinek védelme érdekében. A falu vezetése most mégis úgy döntött, hogy a Belügyminisztériumhoz ad be pályázatot, melynek lényege: a falu frekventált pontjain térfigyelő kamerákat állítanak fel, melynek segítségével a rendőrség munkatársai hamar akadhatnak a „gyanús elemek” nyomára – nyilatkozta Büki József, Zalaháshágy polgármestere.
A falu első embere szerint azok ellen, akik kimondottan arra rendezkedtek be, hogy mások értékeit, ingóságait ellopják, nem lehet úgy védekezni, hogy valamennyi ingatlan mellé egy-egy polgárőrt állítana. A pályázat tartalma szerint a faluba két irányból bemenő utak mellé, az önkormányzat és környékére, a labdarúgó pálya mellé, valamint temető több pontjára helyezik majd ki a figyelő kamerákat. Büki József tájékoztatott arról is, hogy a kamerák elhelyezését az alapján határozták meg, hogy előzetesen szakemberekkel felmérték Zalaháshágy fokozottan frekventált pontjait. Ezek alapján úgy döntöttek, hogy a pályázatban 12 kamerára adnak be igényt, melyek beszerzése, felszerelése és beüzemelése mintegy 7 millió forintba kerül.
Egyelőre arra pontos válasz nincs, hogy a térfigyelő kamerákat mikor tehetik ki a település központi helyeire, ugyanis az egyik elbírálási időpont 2013. június 10-én, a másik pedig 2013. december 20-án lesz. Amennyiben az első elbírálás pozitív eredményt hoz Zalaháshágy számára, akkor nyár végén, de legkésőbb az ősz elején már éjjel – nappal készen-létben lesznek a figyelő berendezések. Ha a decemberben esedékes – második – elbíráláson szerepel sikeresen a falupályázata, akkor jövő tavasszal szerelik fel a 12 térfigyelő kamerát a faluban – mondta Büki József polgármester.
Zalalövő és környéke – 2013 április |
|
|
Csapadékos időjárás 2013 áprilisában |
|
|
|
Heves esőzések Zalaháshágyot sem kímélte
Zalaháshágy domborzati viszonyai kedvezőtlenek a rendkívüli, főként csapadékos időjárás esetén. Az esőzések és az olvadások évek óta megkeserítik a helyiek életét, hiszen a mezőgazdasági utakat rendszerint elárasztja a víz, a vízelvezető csatornákban pedig százezres károkat okoz – mondta Büki József, a falu polgármestere.
A legnagyobb gondot idén az okozta, hogy a falu lejtős területének alján található árok alig tudta elvezetni a vizet és az attól keletre található út padkáját szinte teljes egészében elmosta a hirtelen lezúduló áradat.
Két évvel ezelőtt vis maior támogatást kapott Zalaháshágy és az említett 195-ös helyrajzi számú út 50 méteres szakaszát lelapozták. Ez a rész ellen is állt a víz támadásának, de ahova már nem jutott a védő burkolatból, ott óriási károk keletkeztek – folytatta Büki József. Zalaháshágyon a kimosott útszakasz mellett a másik probléma az volt, hogy – szintén a falu közepén található lejtős részen – a híd melletti meder oldalát ugyan szintén lelapozták 40 x 40 cm-es kövekkel, de azt gyakorlatilag egytől - egyig elmosta a víz.
Büki József polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy folyamatban van két vis maior pályázat beadása az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság felé, amelytől azt várják, hogy a szélsőséges időjárás okozta károkat maradéktalanul helyre tudják majd állítani. A település vezetése évente több alkalommal is felszólítja a helyben élőket, hogy az ingatlanjaik előtt lévő vízelvezető árkokat, vízáteresztőket tisztítsák ki, mert ezzel is megkönnyítik a víz elvezetését, főként ha nagyobb mennyiséggel kénytelenek szembesülni, mint a legutóbbi esetben is. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz beadott vis maior pályázatoktól mintegy 1,2 millió forintot remél Zalaháshágy, miután a polgármester felmérette a kárt és az azt igazolta, hogy ennyi pénzre feltétlenül szükség van a károk teljes helyreállításához.
Büki József szerint a vismaior igényük jogosságát az is alátámasztja, hogy a vízelvezetés önmagában véve is állami feladat és nem csak önkormányzati teendő. Hozzátette még azt is: köztudott, hogy a kis önkormányzatok számára – szűkös költségvetésük ismeretében – különösen nagy összegnek számít egy váratlan, milliós kiadás.
Zalalövő és környéke – 2013 április |
|
Játszótérrel gazdagodott Zalaháshágy
Az év végére elkészült új játszótere. A gyerekek parkja a szabadidőközponttá alakuló sportcentrum déli szegletében kapott helyett. A játszótérre még 2011. szeptemberében nyújtott be Leader-pályázatot a település önkormányzata, s 2012 novemberének utolsó napjaiban láttak neki a bruttó 2,435 millió forintos park létrehozásának. A kivitelezés a beadványban előírtaknak megfelelően a falubeliek részvételével történt, akik szerződésben vállalták és jelenléti ívben rögzítették az elvégzett munkát. A falubeliek hozzáállását dicséri, hogy a közel négyszáz lelkes településnek akár a harmadát is meg lehetett volna mozgatni az ügyérdekében. A harminc fős lelkes társaság egy nap alatt szerelte össze a Zalaháshágy új büszkeségét jelentő játékokat, a játszótér széle pedig a gyerekek biztonsága érdekében szép kerítést is kapott.
|
|
Módosítás dátuma: 2013. február 02. szombat, 00:46 |
|
Bővebben [Fejlesztések]
|
|
|